600 ezer ügyfelet vesztette fél év alatt a német MobilCom
A MobilCom rekordveszteséget jelentett tavalyi évéről: 2,05 milliárd eurós forgalom mellett 3,4 milliárdos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A veszteség elsősorban a harmadik generációs UMTS-licencekkel kapcsolatos leírások miatt képződött, a hiányzó pénzügyi eszközök miatt azonban időközben leállították. A cég működési nyeresége 146 millió euró volt. Március elején lezárult a MobilCom és renegát főrészvényese, a France Télécom között közel egy éve húzódó vita a harmadik generációs (UMTS) rendszerrel kapcsolatban felmerült adósságokról. A France Télécom aláírta a 7,1 milliárd eurós adósság átvételéről szóló megállapodást, a MobilCom számára így megnyílt az út működési stratégiájának újrafogalmazása előttt. Az elhúzódó vita csődközeli helyzetbe taszította a MobilComot az elmúlt egy év alatt. A német kormány közbelépett pénzügyi támogatással, és akkor indultak meg a tárgyalások a cég megmentéséről. A France Télécom ennek eredményeként átvállalta az UMTS-rendszer kiépítésével kapcsolatban eddig keletkezett adósságokat, a MobilCom pedig elállt a rendszer további fejlesztésétől, hogy megóvja a France Télécomot annak több milliárd eurós költségeitől. Az UMTS-rendszer feladása együtt járt az összesen ötezer fős alkalmazotti létszám 1800 fős csökkentésével.
A MobilCom így ismét saját hálózat nélküli mobilszolgáltatóvá vedlett vissza, amelynek tevékenysége a hagyományos GSM-szolgáltatások értékesítésében merül ki.
Kapcsolódó cikkek
- A HP alelnöke a legjobb átszervezési vezető
- Ericsson-Samsung távközlési keresztlicenc-megállapodás
- E-mail biztonsági céget vesz a Google
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén
- Terjeszkedik a Nikon
- Több mint százezerrel bővült az RCS&RDS előfizetőinek száma
- Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre
- Újabb művészi kapcsolószekrények Budapest utcáin
- A Verbatim felvásárolja a SmartDisket
- Kivonul a Tele2 Magyarországról
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.