Az arcfelismeréstől a felismert szükségszerűségig
Marlene következő két filmjének összes joga a miénk...
- Az egész rendszer kifejlesztésének az volt a célja, hogy teljesen új anyagot lehessen létrehozni. A korábbi filmekben (Forrest Gump) és reklámokban (Fread Astaire, John Wayne) a meglévő régi filmekből kivágott és összemontírozott részleteket használták fel. Ha John Wayne soha nem mondott valamit a filmvásznon, akkor a reklámban sem fogja megtenni. A mi megoldásunk egészen új szöveget és előadást képes megvalósítani - mondja a fejlesztő. - A technológia most érett meg arra, hogy filmekben, reklámokban használjuk. Minden bizonnyal sokat tudunk még a minőségen javítani. Nem hiszem, hogy az emberi tényezőt, azaz a művészetet ki szabad hagyni az egyenletből. Célunk egy jobb eszköz létrehozása, amely később felkerül majd a rendezők és filmművészek palettájára.
Mivel a mű-Marlene műmozgását már szinte minden magyar állampolgár megcsodálhatta, úgy éreztük, hogy Takács Barnát illő egyéb kutatásairól is faggatnunk, például saját arcunk beépítéséről a mesterséges intelligenciákba, számítógépes játékokba, vagy ennek inverzéről: a mesterséges arcfelismerésről.
- Az elkövetkező években egyre több "virtuális ember" fog megjelenni, avatárok vagy más lények formájában. A felhasználó például arra is képes lesz, hogy a saját arcát és arckifejezéseit megjelenítse, illetve átültesse egy avatár arcára. Ennél is izgalmasabb kutatási terület, hogy a videóval rögzített arcokat emberi beavatkozás nélkül azonosítani, felismerni tudjuk. Igen nagy erők dolgoznak a viselhető számítógépek, videokamerák kifejlesztésén, vagyis rövid időn belül ruházatunk tele lesz kis informatikai eszközökkel, kamerákkal, a beérkező impulzusokat pedig szoftverek fogják feldolgozni...
Ezeknél a témaköröknél, csakúgy, mint a színészek életre keltésénél, az emberben felébred ezer aggály, "jó lesz ez nekünk?" típusú kérdés, de ezek azok, amelyekkel a Los Angelesben élő, sokat utazgató magyar fiatalember nem foglalkozik, hiszen akár jó lesz, akár rossz, így lesz, ez egy feladat, ami benne van a levegőben, s ha nem ő oldja meg, megoldja más. Az erkölcsi, jogi aggályok eloszlatását, a tisztes jogi feltételrendszer kialakítását persze támogatja, de ő nem hisz abban, hogy a technika csodái ijesztőek, és egyre félelmetesebbé teszik életünket... Mi lesz, ha szintetikus színészek váltják föl a valódiakat, az igaziak meg nem kapnak munkát - aggódunk mi, ő meg megvilágítja ennek pozitív oldalát:
- Vajon az a színész, akinek nem kell elmennie egy reklámfilm forgatására, tiltakozni fog? Miközben Beverly Hills-i villájában a medence partján rágyújt a következő szivarjára, jóváírják neki a jogdíjakat azért, amit digitális klónja "eljátszott"! Olyan ijesztő jövőkép ez?
Hm... Nem lehetne az újságírókról is digitális másolatot készíteni?
Kapcsolódó cikkek
- Egyre kevésbé figyelünk a veszélyekre
- A román IT-piac 2010-ig évente várhatóan 12-13 százalékkal nő
- Önálló informatikai szakállamtitkárságot hoz létre a GKM
- Gates: több külföldi szakemberre van szükség az USA-ban
- 2008-ban is a noteszgépek hajtják előre a PC-piacot
- Magyar cégek: Négyszáz tárgyalás a CEBIT-en
- 11 millió mobil-előfizető
- Felvásárlási hullám kezdődik az internetszolgáltatók piacán
- Az amerikaiak többsége mozdulni sem tud mobiltelefon nélkül
- Az Acer megelőzte a Dellt a noteszgéppiacon
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).