Nagydíj
Öt évvel ezelőtt alig több mint tíz pályamunka érkezett a bírálóbizottsághoz, tavaly 21, idén pedig 22 terméket neveztek be a megmérettetésre. Mivel a kiállítók száma ennél alacsonyabb mértékben emelkedett, komolyabb matematikai számítgatások nélkül is belátható, hogy a részvevők egyre nagyobb arányban nyújtanak be pályázatot. Mindez azt jelenti, hogy - a közvélemény-kutatásokból kölcsönvett kifejezéssel élve - a szakmai körökben is emelkedett a Compfair Vásárdíj "népszerűségi mutatója". Láttam már ügyvezető igazgató szobájának falán a Compfair Vásárdíj oklevelét, a "dobozos termékek" (CD-ROM, szoftvercsomag) mindegyikén feltüntetik, ha az a korábbi években az őszi vásár egyik díjazottja volt, és ma már minden komolyabban megszerkesztett cégprofil szerves része, ha díjjal ismerték el a vállalkozás valamelyik hardverét, szoftverét vagy szolgáltatását.
A kiállításra készülődve úgy hozta a sors, hogy három olyan cég képviselőjével is szót ejtettünk a vásárdíjról, amely benyújtotta a pályázatot. Ha egyetlen szóval kellene jellemezni őket, azt mondanám: izgultak.
Egyikük elmondta, hogy kis híján lekésték a jelentkezési határidőt, a benyújtott termékhez csatolandó dokumentáció összeállításába ugyanis olyan sokan szóltak bele, hogy alig maradt idő a szempontok összedolgozására. Ismerve a cég korábbi munkáját, fel sem merülhet, hogy a dokumentáció hiányos volt, vagy alacsony színvonalú lett volna, marad tehát a másik magyarázat: sokan tartották fontosnak, hogy ne csak a pályamű, hanem a mellékelt dokumentáció is tükrözze a cég belső igényességét. A másik cég képviselője arra volt kíváncsi, mekkora nyilvánosságot kapnak a vásárdíjas termékek, s örömmel nyugtázta, hogy a szaksajtó minden évben részletesen foglalkozik a díjazott termékekkel - harmadszor pedig azt latolgattuk, mennyire javítja egy termék versenyképességét, ha a díjazottak közé kerül.
E három beszélgetés újabb bizonyítékként szolgált arra, hogy mostanra komoly rangot vívott ki magának az elismerés, mondhatni "forgalomnövelő" tényező, ha egy terméken feltüntethetik a "Compfair Vásárdíj" emblémát. És ma már a piac is visszaigazolja az effajta elismerést: egy évekkel ezelőtt díjat nyert termék eladási görbéje tökéletesen igazolja, hogy az embléma felér a legkomolyabb tesztlaboratóriumok minősítésével is.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre kevésbé figyelünk a veszélyekre
- A román IT-piac 2010-ig évente várhatóan 12-13 százalékkal nő
- Önálló informatikai szakállamtitkárságot hoz létre a GKM
- Gates: több külföldi szakemberre van szükség az USA-ban
- 2008-ban is a noteszgépek hajtják előre a PC-piacot
- Magyar cégek: Négyszáz tárgyalás a CEBIT-en
- 11 millió mobil-előfizető
- Felvásárlási hullám kezdődik az internetszolgáltatók piacán
- Az amerikaiak többsége mozdulni sem tud mobiltelefon nélkül
- Az Acer megelőzte a Dellt a noteszgéppiacon
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.