Nintendo GameBoy Micro az E3 kiállításon
A Nintendo az alig 10 x 1,8 cm-es (még az iPod Mini zenelejátszónál is kisebb) GameBoy Micro-val elsősorban a hasonló méretű mobiltelefonokhoz szokott fiatal generációt vette célba. A PSP erős konkurenciáját valószínűleg az alacsonyabb árral kívánják majd ellensúlyozni, ám ezzel kapcsolatban egyelőre nem közöltek információt. A készülékbe épített 2”-es LCD kijelzőn állítható a fényerő és a kontraszt is, így ezáltal sikerült kiküszöbölni a korábbi GameBoy modellek hátrányát a kijelző terén. A hordozható játékgép kisebb méretétől eltekintve, a hardver-paraméterek és a rajta játszható játékok tekintetében megegyezik a GameBoy Advance SP-vel. A Nintendo GameBoy Micro ősztől lesz kapható.
Ezzel egy időben az új Revolution konzolról is több további információt hozott nyilvánosságra a Nintendo: így például a készülék 512 MB saját, csatlakoztatható SD kártyával bővíthető memóriával, WiFi kapcsolattal, illetve két darab USB 2.0 porttal is rendelkezik. A konzol emellett egy 12 cm-es optikai lemezeket befogadó meghajtóval is el van látva, és visszafelé kompatibilis a GameCube-on játszható játékokkal. A készülékről közvetlenül hozzáférhető lesz a cég online adatbázisa, ahonnan rengeteg játékot lehet pénzért letölteni, a 20 évvel ezelőttiektől a legújabbakig.
Kapcsolódó cikkek
- Beteggé tesz a Wii
- Japánban ötszörösen alulmaradt a Playstation3 a Wii-vel szemben
- Több mint 40 millió Nintendo DS fogyott eddig
- Túl népszerű a Wii
- Idősek körében is hódít a Nintendo Wii
- Nem fejleszt több játékot a GameCube-hoz a Nintendo
- Sokan cserélik PS3-asukat Wii-re
- Több mint 300 ezer Wii kelt el két nap alatt Európában
- Az Activision Wii játékai megjelennek az európai üzletekben
- Jobban fogy a Wii mint a PS3
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.