Újabb Microsoft-ajánlatot utasított vissza a Yahoo - Icahn az igazgatótanács leváltását kezdeményezte
A Microsoft meg nem szellőztetett tárgyalásai során alakította ki a legutóbbi ajánlatot. Ez kicsit összetettebb, mint a korábbi egyösszegű ajánlattétel. A szoftvercég 1 milliárd dollárt fizetett volna azonnal a keresőrészlegért a Yahoonak, majd öt éven át évi 2,3 milliárd dollárt. Ezen felül a cég 3,9 milliárd dollárnyi részvényét vették volna meg, majd 2,8 milliárdot hitelállományából, és mindeközben a Yahoo saját tartalmaihoz fűződő jogviszonya nem változott volna. Azoknak az elemzőknek volt tehát igazuk, akik a függetlenségpárti igazgatótanácsi tagok és részvényesek megnyugtatása miatt egy részleges vételi ajánlatot valószínűsítettek. A Yahoo azonban ismét kikosarazta a vevőjelöltet, kijelentve, hogy hajlandó tárgyalni egy kizárólag a kereső részt érintő üzletről, vagy teljes felvásárlásról legalább 33 dolláros részvényenkénti árfolyamon, szemben az első 31 dolláros ajánlattal. A Microsoft azonban mind a két változatot elutasította.
Azok után, hogy a Yahoo kemény szavakkal utasította vissza az első alkalommal a Microsoftot, majd a szoftvercég kijelentette, hogy nem is érdekli igazán a Yahoo, egy újabb ajánlat visszautasítása már ténylegesen a viszony megromlásához vezethet. Különösen azok után, hogy a mostani elutasítás miatt a Microsoft felvásárlást pártoló Carl Icahn valóban indítványozta az igazgatótanács leváltását, tehát személyes vizekre terelődött az ügy. Icahn már korábban is megszellőztette ezt az ötletét, de a mostani elutasításig kivárt a tényleges cselekvéssel. Szerint e a vezetőség jelentős része személyes okokból akadályozza meg a fúziót, és ez nem a részvényesek érdekeit szolgálja, így távozniuk kell.
Az ügy végkimenetele még egyáltalán nem világos, hiszen a Microsoft a jelek szerint még korántsem adta fel, másrészt a Yahoo-t nem kereste meg egyetlen ilyen kaliberű befektető sem, tehát ők is kicsit lépéskényszerben vannak. A képletet tovább bonyolítja Icahn fellépése, valamint az a hír, miszerint a Microsoft a részvényesek körében is szövetségeseket keres. Jelen pillanatban az valószínűsíthető, hogy mindkét fél keményen odamondogat a másiknak és háttértárgyalásokat folytat, akár egymással is a nyilvánosság kizárásával, de érdemi döntések csak augusztus 1. után várhatók, mivel erre az időpontra halasztották a Yahoo nyár elejére esedékes közgyűlését.
Kapcsolódó cikkek
- 60 százalékos bevételnövekedés a Microsoftnál
- Javult a Yahoo negyedéves eredménye
- Újabb 800 főt bocsát el a Microsoft
- A Microsoft számítási felhő fejlesztési együttműködésre lép tajvani cégekkel
- A Yahoo nyitott a Microsofttal való szövetségre
- 79 millió dollárt költött a Yahoo a Microsoft felvásárlás átgondolására
- Yahoo-vezetőkkel találkozott Ballmer
- Elérkezett az idő a Yahoo felvásárlására
- A nagybefektetők eladnák a Yahoo keresőrészlegét
- A Yahoo keresőrészlegére pályázik a Microsoft
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.