Három új Microsoft kutatóközpont Európában

Milkovits Gábor, 2008. október 3. 08:43

A Microsoft bejelentette, hogy három új kutatóközpontot tervez nyitni Európában, elsősorban azért, hogy ott fejlessze tovább internetes keresőtechnológiáját.

A központok Párizs mellett, Londonban és Münchenben fognak létesülni, jelentette be Steven A. Ballmer vezérigazgató. A redmondi szoftveróriás minden bizonnyal a technológiában élenjáró Google példáján buzdult fel, amelynek egy meglehetősen nagy kutatási létesítménye üzemel Zürichben, de a Yahoo is készül egy központ felépítésére Grenoble-ban.

A Microsoft Windows Live Search keresőjére rá is fér némi piacerősítés az öreg kontinensen, itt ugyanis alig egy százalékon áll, miközben a Google abszolút első a maga közel 80 százalékával. Ballmer elmondása szerint az egyelőre meg nem nevezett összegért épülő európai kutatóközpontokban elsősorban speciális, például videókereső technológiák fejlesztésén fognak dolgozni.

Az Európai Unió eközben helyi fejlesztésű keresőprojekteket is támogat; ilyen például a francia Quaero vagy a német Theseus. A tét nem csekély: az eMarketer piackutató cég becslése szerint az idén összesen 28,3 milliárd dollárt fognak költeni internetes keresési találatokhoz kapcsolódó reklámokra.

Kulcsszavak: +céginfo Microsoft

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52