Asztúria hercege-díjat kaptak az e-mail és a mobiltelefon "feltalálói"

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 18. 09:26

Korszakunk legnagyobb technológiai újításáért Asztúria hercege-díjat kapott két amerikai mérnök, Raymond Samuel Tomlinson, az elektronikus levél (e-mail), és Martin Cooper, a mobiltelefon "feltalálója".

A zsűri kiemelte, hogy mindkét műszaki vívmány az emberek közötti kommunikációt forradalmasította, ezenkívül kulcsfontosságú eszközök az ENSZ által az ezredfordulóra kitűzött fejlesztési célok eléréséhez.

Az 1928-as születésű Martin Cooper 1954-től mérnökként dolgozott a Motorola cégnél, és itt kezdett hozzá a rendőrség számára a hordozható telefonok kifejlesztéséhez. 1973. április 3-án indították az első hívást az első mobilnak nevezett telefonról.

Az 1941-ben született Raymond Tomlinson 1967-ben kezdett a Bolt Beranek and Newman cégnél dolgozni, amely részt vett az amerikai védelmi hivatal ARPA-hálózatának kifejlesztésében - ennek keretében a számítógépes adatfeldolgozás és az adattárolás decentralizálásához számítógépeket próbáltak meg összekapcsolni telefonnal. Tomlinson főnökei tudta nélkül, titokban dolgozott, és 1971-ben sikerült üzenetet váltania több számítógép között, és ekkor kezdte használni a @ jelet, hogy elválassza a címzett nevét a kiszolgálótól.

A "találmányok" kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó két mérnök elismerését több Nobel-díjas is támogatta.

Tomlinson e-mailben is megköszönte az Asztúria hercege-díj Alapítványnak a spanyol trónörökös titulusáról elnevezett kitüntetést. Az elismerést spanyol Nobel-díjként is emlegetik.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36