15 éves az Internet Explorer

Kiss Ádám Zoltán, 2010. augusztus 16. 19:05

Éppen 15 éve, augusztus 16-án jelent meg a mára piacrészt vesztő, ám ma is meghatározó böngésző, az a szoftver, amivel a legtöbb felhasználó a világhálón való barangolásait megkezdte.

1995. augusztus 16-án lépett a porondra egy Spyglass nevű cégtől lízingelt Mosaic nevű böngésző új verziója, melynek a Microsoft az Internet Explorer nevet választotta. A program lett a korai idők meghatározó böngészője, és olyan vetélytársakat hagyott maga mögött, illetve élt túl, mint például a Netscape. Mióta az IE 3.0 már a Windows rendszerekbe építve érkezik, a piacrészesedé jelentősen megnőtt, illetve egészen az utóbbi időkig, hiszen mind a Firefox, mind a még újabb versenyző, a Google Chrome-ja is az Explorer babérjaira tör. Már a Net Applications piackutató májusi adatai szerint is akkor először 60 százalék alá esett vissza a Microsoft Internet Explorer részesedése a nemzetközi böngészőpiacon. Abban a szakértők többsége egyetért, hogy az IE lassú de folyamatos háttérbe szorulásában a legfontosabb szerepet a biztonsági problémák, illetve az újdonságokat kínáló és most már közismert alternatívák megjelenése játszották. A Firefox megjelenése óta folyamatosan növeli piaci részesedését és mostanra sikerült átlépnie a 25 százalékos határt.

Nagy kérdés tehát, mit hoz az azóta Európában már riválisaival együtt a Windowshoz külön telepíthető Explorer számára a jövő. A nagy dobásnak vélhetően az IE9-et szánja a Microsoft melynek próbaverziója heteken belül, szeptember 15-én érkezik HTML5, a CSS3, a DOM és SVG támogatással. Egyetlen dolog rontja ezt az ígéretes képet, a cég szerint a még mindig legnépszerűbb XP-n nem fog futni az IE9, márpedig egy Magyarországra vonatkozó felmérés szerint egy hónapja  a Windows 7 részesedése 15,53, a Vistáé 6,64 százalék volt a Windows XP a PC-k 75,96 százalékán futott.
 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36