Softskillekkel lehet sikeresebb a magyar mérnök

forrás Prim Online, 2010. november 20. 10:25

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a BME-n a Simonyi Károly Szakkollégium Szakmai Est című rendezvényét, ahol a magyar mérnökök itthoni és külföldi lehetőségeiről vitatkoztak az informatikai vállalkozások vezetői.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke, Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks ügyvezető igazgatója, Kollár László, a Microsoft Magyarország fejlesztői és partner-üzletágvezetője, Várady Péter, az evosoft Hungary ügyvezető igazgatója, valamint Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja.

A beszélgetés résztvevői személyes tapasztalataik alapján keresték a választ olyan kérdésekre, mint miért éri meg külföldre menni, milyen pluszt adhat egy idegen országban, más környezetben végzett munka, hogyan lehet egy ilyen élmény után visszailleszkedni a magyar iparba. Kiemelték a külföldi tapasztalatszerzés fontosságát, amihez az idegen nyelvek ismerete elengedhetetlen feltétel.  Munkáltatói szemmel rávilágítottak a magyar mérnökképzés  hiányosságaira, melyek a  kommunikáció, a csapatmunka, a tárgyaló- és előadókéség  és a menedzsment területén  szembeötlőek. Hangsúlyozták az egyetemek és a cégek szoros együttműködését, mellyel az idősebb mérnökhallgatók már egyetemi éveik alatt munkába állhatnak, főleg a nagyobb cégek kutatás+fejlesztés területén, mint elmondták, ezzel kooperatív kezdeményezéssel mi járunk a nyugati országok előtt.

Felmerült a multinacionális cégnél elhelyezkedés, illetve a saját vállalkozás alapításának kérdésköre is, mely a legtöbb kreatív mérnökhallgatót foglalkoztatja. Erre a cégvezetők azt tanácsolták, hogy eleinte mindenképpen érdemes a nagyobb cégnél elhelyezkedni, fejleszteni a strukturális gondolkodást aztán vállokozást alapítani. Felmerült a család és szakmai siker összeférhetőségének kérdése is. Itt végső soron az javasolták, hogy csináljuk azt amit szeretünk, hiszen ha csak napi 8 órát dolgozunk, ám elégedetlenül, a család számára is rosszabb, mintha mondjuk napi 10-12 óra munka után boldogan mennénk haza.

Összességében azt a szemléletmódbeli többletet hangsúlyozták, amelyet egy fél-egy éves külföldi tapasztalat adhat és amellyel hazatérve gazdagítani, fejleszteni lehet a magyar ipart.

Kulcsszavak: BME oktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55