Cisco-központ Nyíregyházán
Budafoki Róbert, a Cisco Systems Magyarország igazgatója az átadáson arról szólt, hogy a létrehozott központban és annak laboratóriumában szakkör jellegű képzésen vehetnek részt a tanulók és piacképes tudást sajátíthatnak el. Hozzátette: nagyon fontos, hogy a magyar ipar minél nagyobb arányban vegyen részt a világ úgynevezett internetgazdaságában, amit informatikusain keresztül érhet el.
Farkas László, a nyíregyházi szakközépiskola igazgatója elmondta: az intézmény már két Nyíregyházára települt amerikai multinacionális cég - a Butler Manufactoring Company és a Flextronics International - szakemberigényeit igyekszik képzésével kielégíteni. A szerdán átadott számítástechnikai laboratóriumban ezentúl informatikusokat is képezhetnek e nagyvállalkozások számára.
Kapcsolódó cikkek
- ELTE: Cisco-díjas oktatási giga-hálózat
- Évente 295 milliárd forint a számítógépes tudatlanság ára
- Debreceni fiatalok Rotterdamba készülnek
- Az akcióév első programja: "Kattints rá, Nagyi!"
- Számítástechnika, nem csak fiataloknak
- Új online közösségi csereprogram tanárok számára
- NJSZT: a DE! program folytatódik
- Elindult a Cisco Vállalkozói Akadémia a CEU Business Schoolon
- I. Digitális Esélyegyenlőség konferencia
- Fából internet gyerekeknek
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel