A JátékNet.hu webáruház lett 2013 legjobb internetes kereskedője

forrás: Prím Online, 2013. május 12. 14:21

A szakma és a vásárlók döntése alapján 2013-ban – az „Év Internetes Kereskedője Díj” nyertese a JátékNet.hu webáruház lett.

Idén hetedik alkalommal ítélték oda az „Év Internetes Kereskedője Díjat”, mely azoknak a cégeknek jár, melyek a legtöbbet tették a hazai e-kereskedelem területén. A 2013-as „Év Internetes Kereskedője Díj” nyertese a JátékNet.hu internetes játékbolt. A webáruház már 2010-ben is a rangos harmadik helyezést érte el a Bookline és az eDigital mögött.

 

 

 

Az „Év Internetes Kereskedője Díj” megmérettetésén minden olyan vállalkozás részt vehetett, mely magyarországi online kiskereskedelmi tevékenységet folytat, és éves árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot. A kitüntető címet közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján lehetett elnyerni.

 

A hetedik éve működő, magyar tulajdonú JátékNet.hu két család közös vállalkozásaként indult, majd alig három esztendő alatt a legnagyobb forgalmú hazai játék webáruházzá vált. 2012-es évi forgalma elérte a közel egymilliárd forintot. A hatalmas sikert Bognár Ákos ügyvezető szerint a vásárlók gyors és pontos kiszolgálása alapozta meg.

 

"Minden megrendelést úgy kezelünk, ahogy azt mi magunk is elvárnánk másoktól. Igyekszünk minden területen megkönnyíteni a vásárlók dolgát, ezért korosztály, márka, árkategória és még sok más szempont alapján is gyorsan válogathatnak a több mint 7000 féle játékot tartalmazó kínálatunkból. A vásárlás során is segítjük a szülőket, hiszen telefonon is rendelhetnek, és a fizetés módját is eldönthetik: bankkártyával online egyenlítik ki a vételárat, Mastercard Mobile alkalmazással a mobiltelefonos fizetést választják, vagy inkább a csomag átvételekor fizetnek a futárnak. Aki szeretne, személyesen is eljöhet hozzánk a kiválasztott termékért."

 

Ha a szülőknek mégsem sikerül eltalálni a gyerek vágyát, 14 napon belül kicseréljük a játékot, vagy visszaadjuk az árát. A mi vásárlóink akkor elégedettek, ha a rendeléssel minden pontosan megy, és végül a gyermekük mosolyát is látják.

 

JátékNet.hu webáruház szakmai elismerései:

2010 „Év Internetes Kereskedője Díj” harmadik helyezés

2010  Magyar Tartalomipari Szövetség E-Fesztivál – e-kereskedelem kategóriájának győztese

2012  „Az Ország Boltja” díj nyertese játék kategóriában

2013 „Év Internetes Kereskedője Díj”

 

Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. felmérése alapján a hazai online kiskereskedelmi forgalom 2012-ben 177 milliárd forint volt, ami idén várhatóan 200 milliárd fölött lesz. A vásárlások átlagos értéke – az összes vásárlást figyelembe véve – mintegy 7500 forint.

 

Még mindig a leggyakoribb kézbesítési mód a futárszolgálatos szállítás és a személyes átvételi lehetőség, de egyre gyorsabban terjed a partner ponton (pl. Pick Pack Pont, PostaPont) való személyes átvétel.

 

Az áruházak leginkább az ár-összehasonlító oldalakat és a keresőoptimalizálást használják hirdetési típusként, míg a banneres megjelenést a webáruházak közel fele soha nem alkalmazza. A közösségi oldalak adta lehetőségeket szinte mindenki kihasználja, ám míg a nagyobb webáruházak (50 millió felett) inkább a Facebookon és a YouTube-on vannak jelen, a kisebbek a mikroblogokat, a Twittert részesítik előnyben.

 

A kutatás szerint a webáruházakban kínált legnépszerűbb termékkategóriák egyike továbbra is a játék.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36