5G kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: 5G

5G alapú kísérleti projekten dolgozik együtt a Vodafone és a Bosch
5G-re épülő autóipari megoldások tesztelésére állított fel projektcsapatot a Vodafone Magyarország és a magyarországi Robert Bosch Kft., hogy a többek között autóipari technológiák és szolgáltatások vezető beszállítójaként működő vállalat a járműfejlesztés, valamint a vezetéstámogató rendszerek terén is hasznosítsa az 5G hozzáadott értékét. Az októberben induló, 8 hónapon át tartó kísérleti projekthez a Vodafone biztosítja az 5G priváthálózatot a Bosch Gyömrői úti telephelyén, a begyűjtött telemetrikai adatok pedig a jövőben megreformálhatják az autóipari validációs teszteket.

A Vodafone ügyfelei immár 51 országban vehetik igénybe az 5G nyújtotta lehetőségeket
A magyarok 71%-a nélkülözhetetlennek tartja a mobilinternetet a nyaralás során, 10-ből 9-en pedig elvárják, hogy külföldön is ugyanolyan feltételekkel használhassák mobilszolgáltatásaikat, mint hazai környezetben – derült ki a Vodafone Magyarország megbízásából készült friss kutatásból*. A felmérésből az is kiderült, hogy a nyaralók 62%-a került már olyan váratlan helyzetbe külföldön, ahol a mobilinternet-elérés segített. Jó hír a Vodafone Magyarország ügyfeleinek, hogy nyaralás közben sem kell lemondaniuk az 5G adta lehetőségekről, köztük a szupergyors letöltésről vagy a HD minőségű videókról, ugyanis a Vodafone 5G roaming szolgáltatása immár 51 országban elérhető.

Megjelent a legfrissebb Ericsson Mobility Report
A geopolitikai kihívások és a jó néhány piacon megfigyelhető makroökonómiai lassulás ellenére a telekommunikációs szolgáltatók világszerte tovább folytatták az 5G technológiai fejlesztéseiket – derül ki a mobilkommunikációs trendek legátfogóbb tanulmánya, az Ericsson Mobility Report új kiadásából. Az 5G előfizetések száma a világ minden régiójában növekszik, és 2023 végére várhatóan átlépi az 1,5 milliárdot. Tovább emelkedik a mobilhálózatokon bonyolított adatforgalom is, aminek világátlaga 2023 végére várhatóan átlépi a havi 20 gigabájtot eszközönként.

Pár nap múlva jelentősen növeli 5G-s lefedettségét a Telekom
A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának keretében idén nyárra 60%-ra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető. A Telekom június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.

A Groupama Aréna teljes területén 5G lefedettséget biztosít a Magyar Telekom
A Magyar Telekom a Groupama Aréna teljes területének 5G hálózattal történő lefedésével a lelátók mellett az irodaszinteken, a rendezvényhelyszíneken, a mélygarázsban, a Fradi Múzeumban és a Fradi Boltban nyújt kimagasló minőségű mobilszolgáltatást ügyfeleinek.

Százezer milliárd dollárt hoz a digitalizáció a következő évtizedben
Idén első alkalommal díjazta hazai partnereit fenntarthatósági törekvéseikért és eredményeikért a Schneider Electric. A vállalat Sustainability Impact Award (SIA) pályázatán összesen öt magyarországi vállalkozást ismertek el.

Az MVM NET és a CETIN közösen tesztelte az 5G-t
Az MVM NET Zrt. és a CETIN Hungary Zrt. városi környezetben és agrárgazdaságban tesztelte, hogyan lehet gazdaságosan 5G hálózatot kiépíteni és működtetni olyan helyszíneken, ahol ezt az 5G alapú alkalmazások elterjedése, illetve az adatforgalom növekedése szükségessé teszi. A független, integrált infrastruktúra-szolgáltatók a teszt tapasztalatai alapján megállapították: fenntarthatósági és gazdaságossági szempontok miatt sok esetben a hálózatot célszerű egyetlen szolgáltatónak kiépíteni és üzemeltetni, majd azon több operátor számára szolgáltatást nyújtani.

Így teheti hatékonyabbá a mobilkommunikáció és az 5G az energiaszolgáltatókat és a közműveket
Az energiaszektor digitalizációja – különösen napjainkban – egyre sürgetőbbé váló folyamat, hiszen a digitális innovációk segítségével jelentősen hatékonyabbá válhatna a közműhálózatok működése. Az 5G technológiában élen járó Ericsson Connected Energy Utilities című jelentése számos példával illusztrálja, milyen kiemelt szerepet tölthet be a szektorban a mobilkommunikáció a teljes értékláncon keresztül.

A Schneider Electric, a Capgemini és a Qualcomm új projektben mutatja meg az 5G erejét
Az 5G-s mobiltechnológia ipari alkalmazási lehetőségeit emeli új szintre a Schneider Electric, a Capgemini és a Qualcomm Technologies közös projektje, amelyet a barcelonai Mobil Világkongresszuson (Mobile World Congress – MWC) jelentettek be. A három cég által kidolgozott egyedülálló, 5G-képes, automatizált emelőmegoldás az acélművektől a kikötőkig számos területen hozhat jelentős hatékonyságjavulást.

Az önálló 5G hálózatok átalakíthatják a vállalati konnektivitást
A virtualizált, felhő-központú képességek bevezetésével az önálló 5G maghálózatokra való áttérés nagyobb eszközsűrűséget, megbízhatóságot és késleltetést tesz lehetővé, valamint megnyitja az utat a fejlett vállalati alkalmazások előtt. Az ún. standalone (SA) 5G hálózatok olyan változásokat eredményeznek, amelyek mellett a vezeték nélküli technológia korábbi fejlődése elhanyagolhatónak tűnik. Bár a számok még képlékenyek, a Deloitte Global várakozásai szerint az ilyen hálózatokba beruházó mobilhálózat-üzemeltetők száma idén megduplázódik.

Huawei: 2030-ra egymillióra, a jelenlegi százszorosára nő az 5G-magánhálózatok száma
Jelentős társadalmi és gazdasági értéket teremt az 5.5G korszaka: a továbbfejlesztett hálózatok által kínált élményeket több mint egymilliárd végfelhasználó élvezheti majd, 2030-ra pedig egymilliónál is több 5G-alapú magánhálózat támogatja az ipar működését – hangzott el a Huawei Technologies Távközlési Üzletágának elnöke vitaindító beszédében a barcelonai Mobil Világkongresszuson.

10 gigabites internetet és érzékelésre képes hálózatokat hozhat a mobilszélessáv új korszaka
Az 5G és a gigabites sebesség elérése nyitotta ki az intelligens világhoz vezető kaput, azonban az 5.5G-re történő evolúció lesz az igazi mérföldkő az odavezető úton – mondta a Huawei Technologies Távközlési Üzletágának elnöke a barcelonai Mobil Világkongresszuson. 2022 végére világszerte már több mint egymilliárdan használták az 5G-t, a vállalat szerint az intelligens, összekapcsolt világ fokozatosan egyre inkább a fizikai világ részévé válik. A szórakozás, a munka, valamint az ipari termelés a jövőben a hálózati kapcsolatokra épül majd, a növekvő üzleti, lakossági és ipari felhasználói igények még nagyobb, másodpercenként 10 gigabit sebességű sávszélességet követelnek meg.

DEUTSCHE TELEKOM innovációk az idei Mobil Világkiállításon
A Deutsche Telekom a Mobile World Congress (MWC) idei eseményén az emberközpontú technológiát helyezi a középpontba. A "Giving Technology a Heartbeat" mottó alatt a vállalat 2023. február 27-től Barcelonában mutatja be a hálózatok és a digitális világ izgalmas innovációit.

A nehéz gazdasági környezet ellenére is töretlen az 5G terjedése
A világ számos részén jellemző gazdasági nehézségek ellenére valószínű, hogy az év végére eléri az egymilliárdot az 5G előfizetések száma a világban, 2028-ban pedig az 5 milliárdot is átlépheti. A mobilkommunikációs trendek legátfogóbb tanulmánya, az Ericsson Mobility Report új kiadásából az is kiderül, hogy a rögzített vezeték nélküli (FWA) elérések terjedése gyorsabban nő a vártnál.

Így teszi fejlettebbé az ipari 5G az AMR-alkalmazásokat és teljesítményüket
Új napra virrad a negyedik ipari forradalom, mivel az 5G-s mobil vezeték nélküli szabvány régóta várt lehetőségeket teremt az ipari dolgok internete (IIoT) számára. Ez pedig azt jelenti, hogy az autonóm mobil robotok (AMR-ek) is élvezhetik a következő generációs nagy sebességű hálózat előnyeit.

Egy év alatt háromszorosára nőtt az 5G üzleti alkalmazásainak piaca
Világszerte jelentősen bővült az 5G üzleti-ipari felhasználása, csak Kínában egy év alatt 1,2 milliárdról 3,2 milliárd dollárra nőttek technológia alkalmazásához kapcsolódó piaci bevételek, az 5G mára érett technológiává vált. Emellett a lakossági szegmensben is egyre szélesebb körben terjednek az ötödik generációs technológiára épülő, például kiterjesztett valóságot használó, vagy a szemüveg nélküli 3D-s filmnézésre alkalmas megoldások. A Huawei Technologies Budapesten mutatta be az 5G és a vezetékes szélessávú technológiák legújabb innovációt. A vállalat az új eszközeivel már közeljövőben képes lesz másodpercenként 100 terabyte adatátviteli sebességet biztosítani.

A válság ellenére is száguldani fog jövőre az 5G
A gazdasági nehézségek dacára jövőre ugrásszerűen megnőhet azoknak az előfizetőknek a száma, akik már 5G-képes telefonnal és mobilos díjcsomaggal is rendelkeznek. Az újonnan csatlakozó tömegek elvárásai azonban máshogy alakulnak majd, mint a technológiát elsőként „befogadó” felhasználóké – erre hívja fel a figyelmet az Ericsson eddigi legnagyobb szabású, fogyasztók körében elvégzett kutatása.

Az 5G is segíthet a cégeknek alkalmazkodni a válsághelyzetekhez
Az üzleti döntéshozók 42%-a szerint az éghajlatváltozás okozta természeti katasztrófák már ma is kihívást jelentenek működésük során, és még többen vélik úgy, hogy ez fokozódni fog a jövőben – derül ki az Ericsson IndustryLab kutatásából, amelyben 30 ország, köztük hazánk vállalatvezetőit és alkalmazottait kérdezték az üzleti ellenálló képességről. A felmérés szerint a magyar válaszadók a természeti katasztrófáktól kisebb arányban tartanak, de a globális átlagnál érzékenyebbek az energiaválságokra. A jelentés arra is rávilágított, hogy a kidolgozott alkalmazkodási stratégiával rendelkező cégek 90%-a elsősorban olyan technológiákba fektet, amelyek lehetővé teszik a távmunkát, a digitalizálást és az automatizálást, így hangsúlyosak az 5G-re irányuló fejlesztések is.

Valós idejűvé válik 5G technológiával a tesztelés az Audinál
Sikeres 5G hálózati pilotprojekt zárul az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában. A gyors és megbízható adatátviteli technológiának köszönhetően azonnal lehetőség nyílik az elkészült gépkocsik kötelező tesztelése; a begyűjtött adatok ugyanis már akár menet közben kinyerhetők az 5G hálózat használatával. A Technológiai és Ipari Minisztérium, a győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja, valamint a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország közreműködésével megvalósult projekt bebizonyította, hogy az 5G technológia – miközben a fejlődéshez szükséges mobilitást biztosítja – a szigorú, kifejezetten vezetékes működésre tervezett autóipari protokollok igényeit is messzemenően képes kielégíteni.

Áttörés az 5G logisztikai felhasználásában
Alig egy évvel a beruházás bejelentése után már át is adták Európa legnagyobb és legmodernebb szárazföldi intermodális terminálját, a fényeslitkei East-West Gate-et. Európa legnagyobb okos vasúti logisztikai terminálján a kontinensen elsőként saját 5G-hálózatot használnak a belső kommunikációra és a technológiai eszközök működtetésére. Emellett szintén az 5G-technológia segítségével, távolról irányítják a terminál teljesen önvezető, egészen finom mozdulatokra is képes óriásdaruit. A privát 5G-mobilhálózatot a Vodafone Magyarország építette ki a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. igényeire szabottan.
Kövess minket a Facebookon!
Cikkgyűjtő
További híreink
Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak
A jubileumi, harmincadik MENTA 2023 – NEXT30! konferencián adta át IVSZ – Digitális vállalkozások szövetsége az egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett Év menedzsere-díjat. A 2023-as díjazott Patay Szabolcs, a fejlett járműkommunikációs technológiákat fejlesztő magyarországi startup, a Commsignia ügyvezető igazgatója.
Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai
A tudás átadásának, a személyes fejlődés támogatásának egyik leghatékonyabb formája a mentorálás, azaz amikor rutinos szakemberek kevésbé tapasztalt embereket vesznek „szárnyaik alá”, segítve őket az élet számos területén. A világ egyik vezető pénzintézetének budapesti központjában már sok éves hagyománya van mindennek, a mentorálás kultúrája náluk a mindennapok része.