Esküvőszervezéshez nem használjuk a netet
Az online alkalmazások használata egyelőre nem szerepel az esküvőszervezők és a házasulni készülő párok eszköztárának kiemelt helyén – derült ki a Kutatópont reprezentatív online közvélemény-kutatásából, amelyet a 18-69 éves internetezők körében végzett augusztusban. A felmérés szerint az esküvőre meghívottak 10 000 és 50 000 forint közötti összeget adnak az ifjú párnak, vagy ilyen értékű ajándékot vesznek.
A Kutatópont reprezentatív felmérése szerint a gyakori internetezők nagy többsége nem tartja előfeltételnek a házasság intézményét ahhoz, hogy kiteljesedett életet éljen az ember (80 százalék). A válaszadók mindössze 16 százaléka gondolta ennek ellenkezőjét. Ugyanakkor a megkérdezettek fele véli úgy, hogy házasságot kötni társadalmi elvárás. Az egyházi esküvő kérdésével kapcsolatban is megosztott az internetes társadalom; 42 százalékuk tartja fontosnak a kapcsolat egyház általi megerősítését, míg 52 százalékuk ennek ellenkezőjét vallja.
A gyakori internetezők közel harmada (32 százalék) találkozott már olyan esküvővel, amiről online fotóalbum készült. Körükben többen vannak a diplomások (46 százalék) és a fiatalabb korcsoportok, mivel a 18-29 évesek 40, a 30-39 évesek 36 százaléka nézte újra az esemény legjobb pillanatait a világhálón.
A nászajándék vásárlás praktikus összehangolása még kevésbé elterjedt, pedig az internet segítségével ez könnyen megvalósítható lenne. A válaszadók 14 százaléka találkozott olyan esküvővel, ahol a nászajándék ötletek egy internetes oldalon voltak feltüntetve az ifjú pár számára. Körükben feltűnő a különbség a lakóhely tekintetében. Míg a budapestiek több mint ötöde (22 százalék), a községek lakóinak mindössze 7 százaléka találkozott ilyen típusú, ideiglenesen készített oldallal. A vizsgált társadalmi csoportok körében a diplomások és a 30-39 évesek emelkednek ki 25 és 19 százalékos érintettséggel.
Az online alkalmazások (meghívótervező, időpont naptár stb.) használata még nem szerepel az esküvőszervezők és a házasulni készülő párok eszköztárának kiemelt helyén a Kutatópont adatai szerint, pedig többek között a meghívó készítését és más szervezési feladatokat már számos internetes program és alkalmazás könnyíthetné meg. Ezt támasztja alá, hogy a gyakori internetezők csupán 15 százaléka találkozott olyan esküvővel, ahol igénybe vettek ilyen típusú segítséget. Ez a legnagyobb arányban a diplomások körében fordult elő, közel minden ötödik (22 százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkező tartozik ebbe a csoportba.
Ugyan az internetezési tevékenységek között magasnak mondhatóak a blogolási szokások (olvasás, írás), az esküvők előkészületét online dokumentáló napló kevésbé számít elterjedtnek. A válaszadók csupán 8 százaléka találkozott olyan bloggal, amit a jegyespár vezetett az előkészületekről – írta a Kutatópont.
Kapcsolódó cikkek
- Így interneteznek az 55 év feletti fiatalok
- Interneten szavazhatnak a szolnokiak a Tisza-parti sétány új arculatára
- Közmeghallgatás az EP-ben az internetes infrastruktúra terjesztéséről
- A szerbiai NATO-bombázás volt az egyik első kiberháború
- Internetes szavazás után utcát neveztek el Martfűn a cipőgyár alapítójáról
- Több ezer gyereket oktattak a biztonságosabb internethasználatra
- Előadások a média és az internet veszélyeiről és azok kiküszöböléséről
- H95 Bűvösvölgy: évente tízezer diákot várnak az új médiaértés központba
- Több innovációt és digitális készségfejlesztést szorgalmaz Brüsszel az oktatásban
- Az okostelefonok és a tabletek megnehezítik a gyereknevelést
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.