Budapesten az EuroNanoForum konferencia, indul a Nanocsodák kiállítás
Budapest ad otthont a magyar EU-elnökséghez kapcsolódó egyik kiemelt szakmai összejövetelnek, a ma nyílt EuroNanoForum 2011 rendezvénynek, amely idén a legnagyobb európai nanotechnológiai konferencia. Ehhez kapcsolódóan tartották ma a Csodák Palotájában az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet (MTA MFA) támogatásával készült nanotechnológai kamarakiállítás megnyitóját. Itt mutatkoznak be az ősszel útnak induló „Nanocsodák Mozgásban” interaktív tudományos roadshow ismeretterjesztő játékai.
Ma nyitották meg Európa idei legnagyobb nanotechnológiai konferenciáját, az EuroNanoForum (ENF) 2011 rendezvényt a Budapesti Kongresszusi Központban. A szervezõk több mint 1000 regisztrált résztvevõt várnak a nagyvilágból a háromnapos találkozóra, amelyen a terület elismert tudományos szaktekintélyei adnak elõ és számolnak be kutatási eredményeikrõl.
Az ősszel induló mozgó kiállítás a Csodák Palotájában kipróbált bemutatókat, játékos kísérleteket viszi el az ország számos településére, hogy a hagyományos fizikai-kémiai-biológiai oktatást kiegészíthesse egy-egy nanotechnológiai óra, amelyet a tanárok a speciálisan képzett demonstrátor közreműködésével tarthatnak meg a diákoknak - ezzel is felhívva a fiatal generáció figyelmét a műszaki és természettudományi tanulmányok érdekességére, izgalmasságára.
Kapcsolódó cikkek
- Hogyan hat az egyre terebélyesedő online világ a gyerekekre és a mindennapok valóságára?
- Go Digital…? konferencia
- Természettudományos megfigyelések hétköznapi webkamerával
- Informatikával is zöldülnének a kereskedők
- A jövő internetjéről Budapesten tanácskoznak a szakértők
- Konferencia szakembereknek a HTML5-technológiáról
- Szakmai fórum a szoftvertesztelésről
- Az informatika felhasználóinak forradalmára kell felkészülni
- A hazai weboldalak harmada egyszerű módszerekkel feltörhető
- A világ legkisebb kamerája
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.