A UPC nem vár az idén tiszta nyereséget
A UPC csődvédelem alatt áll az Egyesült Államokban és Hollandiában, de kikerülhet a csődvédelemből, mivel tavaly a felére csökkentette nettó veszteségét, és a működési eredménye várhatóan az idén is tovább javul. A tavalyi nettó veszteség 2,24 milliárd euró lett az előző évi 4,4 milliárd után. A tavalyi eredményt hárommilliárd euró leírás terhelte meg, elsősorban a vagyonértékelések csökkentése miatt. Az elmúlt évben a folytatódó tevékenységeinek bevétele 1,366 milliárd euró volt, 15 százalékkal több, mint 2001-ben. Az EBITDA 284 millió euró lett, a 2001-es 162 millió eurós hiány után. A UPC a megalakulása óta még egyszer sem termelt tiszta nyereséget.
Az idén 525 millió euró pénzforgalmi többletre (EBITDA) számít, ezt most is megerősítették. Az idén és az elkövetkező két évben a szolgáltatás színvonalával kapcsolatban folyó bírósági eljárás évi 25 millió euróval terhelheti meg a UPC pénzforgalmi többletét, ha a cég kénytelen vállalni a perben szereplő, minimális programszolgáltatásra vonatkozó garanciát. Az összesen 10,4 milliárd eurós adóssághalmaz nagy részétől a társaság részvényre váltás útján kíván megszabadulni. A UPC pénzügyi helyzetének rendezését célzó átszervezési folyamat és az újratőkésítés azonban halasztást szenved az egyik kisebb hitelező bírósági keresete miatt.
A UPC az amerikai médiamogul John Malone tulajdonában lévő Liberty Media közvetett ellenőrzése alatt áll a UnitedGlobalCom közbejöttével.
Kapcsolódó cikkek
- Távozik az AMD-től a volt ATI-vezér
- A HP alelnöke a legjobb átszervezési vezető
- Ericsson-Samsung távközlési keresztlicenc-megállapodás
- E-mail biztonsági céget vesz a Google
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén
- Terjeszkedik a Nikon
- Több mint százezerrel bővült az RCS&RDS előfizetőinek száma
- Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre
- Újabb művészi kapcsolószekrények Budapest utcáin
- A Verbatim felvásárolja a SmartDisket
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.