Lukács Tamás az eTel Magyarország ügyvezető igazgatója
megbízott vezetőjét.
A 32 éves Lukács Tamás 2000 tavaszától 2002 februárjáig volt az értéknövelt vállalati távközlési szolgáltatásokat versenyképes áron nyújtó eTel Magyarország kereskedelmi igazgatója, majd a mai napig megbízott ügyvezetőként irányította a céget. Ezekben a beosztásokban jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat folyamatosan növelje, a
2001-ben például megnégyszerezze ügyfelei számát. Irányításával az eTel Magyarország a magyar alternatív távközlési szolgáltatók egyik vezető vállalatává vált.
Lukács Tamás a magyar távközlési piac felszabadításának elméleti lehetőségét kínáló törvényi feltételek megszületése óta szorgalmazza a liberalizáció gyakorlati megvalósítását. Az illetékes hatóságokkal folytatott tárgyalásokon, a jogi eszközök és a nyilvánosság igénybevételével egyaránt képviselte a távközlésben résztvevők érdekeit. Meggyőződése, hogy nem törvényszerű, hogy a jelenleg Magyarországon érvényes összekapcsolási percdíjak többszörösei legyenek az EU-ban a hatóságok által elfogadott és a
gyakorlatban alkalmazott összekapcsolási díjaknak. Hasonlóképpen fellépett az LRIC-nek az alternatív szolgáltatók és ügyfeleik számára hátrányos hatósági megállapítása, valamint az Egyetemes Távközlési Alapba való aránytalan befizetési kötelezettség ellen.
A pécsi születésű MBA diplomás közgazdász 1995-től a Johnson & Johnson Magyarország regionális értékesítője, majd a Stryker egészségügyi implantátumokat gyártó nemzetközi vállalat country managere. Első kereskedelmi igazgatói posztját a Massive Hungáriánál töltötte be, majd az Agfa Hungária csábította magához. Az eTel Magyarországhoz annak megalakulásakor, 2000 elején igazolt át.
Kapcsolódó cikkek
- Távozik az AMD-től a volt ATI-vezér
- A HP alelnöke a legjobb átszervezési vezető
- Ericsson-Samsung távközlési keresztlicenc-megállapodás
- E-mail biztonsági céget vesz a Google
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén
- Terjeszkedik a Nikon
- Több mint százezerrel bővült az RCS&RDS előfizetőinek száma
- Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre
- Újabb művészi kapcsolószekrények Budapest utcáin
- A Verbatim felvásárolja a SmartDisket
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.