Három új vezetőt nevezett ki az EMC
A HP tárolószoftverekért felelős részlegének alelnökeként Sorenson felelt a tervezésért, a marketingért és a termékmenedzsmentért. Mielőtt a HP felvásárolta volna a Compaqot, Sorenson hasonló beosztásban (a vállalati tárolószoftverekért felelős alelnökként) dolgozott, ahol a szervezet stratégiáját irányította olyan frissen kialakult és növekvő piacokon, mint a tárolási erőforrások felügyelete (SRM) és virtualizációja, az intelligens tárolóhálózat-kezelés, valamint a tárolóeszköz-területek felügyelete.
Sorenson szintén több vezetői pozíciót töltött be a Progress Software és a Digital Equipment Corporation alkalmazottjaként, és aktív tagja számos iparági konzorciumnak és szabványtestületnek.
Az EMC szintén hírül adta, hogy előléptette Rona Newmarkot, aki mostantól az EMC CLARiiON szoftverek fejlesztéséért felelős vezető alelnöke. A 27 éve a technológiai iparágban dolgozó Newmark a CLARiiON platform összes szoftverének tervezéséért és fejlesztéséért felel majd, ami az EMC piacvezető CLARiiON hálózati tárolási megoldásainak központi része.
Joel Schwartz, az EMC CLARiiON Systems részlegének vezető alelnöke és igazgatója így nyilatkozott: „Rona igen komoly szerepet játszott a CLARiiON sikerében. Vezetésének és tapasztalatának köszönhetően a szoftver igen fontos megkülönböztető jegyévé vált a CLARiiON-nak a piacon."
Newmark a CLARiiON platform szoftvereinek – a FLARE operációs rendszer és az EMC népszerű Navisphere tárolóeszköz-felügyeleti szoftverének – fejlesztését fogja irányítani. 2000 óta több mint 19 ezer Navisphere licenc talált gazdára. Szintén ő felügyeli a CLARiiON replikációs és mobilitási szoftverét. Az elmúlt három év során a Newmark irányította EMC szoftvertervezési munkák olyan funkcionalitást eredményeztek a középszintű tárolási környezetekben is, amelyek jellemzően csak felsőkategóriás tárolási megoldásokban találhatóak meg, mint például a helyi és távoli replikáció. Idetartozik például az EMC SnapView és MirrorView szoftver kifejlesztése, valamint a nemrégiben elkészült SAN Copy adatmobilitási alkalmazás.
Az EMC Corporation harmadik bejelentése, hogy Irina Simmonst, aki az EMC nyolcéves törzsgárdatagja és 2000 óta a cég kincstárnoka, előléptették vezető alelnökké és kincstárnokká. Simmons, az EMC általános kockázat- és likviditáskezelésével foglalkozik, és hozzá tartozik a több mint 6 milliárd dolláros készpénz- és befektetési állomány kezelése is.
Kapcsolódó cikkek
- Távozik az AMD-től a volt ATI-vezér
- A HP alelnöke a legjobb átszervezési vezető
- Ericsson-Samsung távközlési keresztlicenc-megállapodás
- E-mail biztonsági céget vesz a Google
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén
- Terjeszkedik a Nikon
- Több mint százezerrel bővült az RCS&RDS előfizetőinek száma
- Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre
- Újabb művészi kapcsolószekrények Budapest utcáin
- A Verbatim felvásárolja a SmartDisket
Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile
Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.
Ezzel a fintech újdonsággal növelik bevételüket a webáruházak
Akár húsz százalékos extra forgalomnövekedést is generálhat a webshopokban a Magyarország vezető fintech cége által fejlesztett, egyedülálló, saját brandre szabható részletfizetési megoldás.
Már hazánkban is kapható a Huawei első négyzet alakú okosórája
Megérkezett Magyarországra a Huawei vadonatúj négyzet alakú, továbbfejlesztett egészségfigyelő- és sportfunkciókkal rendelkező okosórája, a HUAWEI WATCH FIT 3. Az eszköz a FIT-sorozat eddigi legvékonyabb és legkönnyebb tagja, az okosórában mutatkozik be a mozgásra ösztönző Okosjavaslatok funkció, valamint alvás közbeni légzésfigyelés funkcióval bővült a nyugodtabb alvás érdekében. Az Android- és iOS-kompatibilis WATCH FIT 3 egyetlen feltöltéssel akár 10 napos üzemidőt nyújt, mindössze 10 perces töltéssel pedig akár egy teljes napig használható.
A SPARK 20-sorozat készülékeiben a stílus, a funkció és a megfizethetőség találkozik az innovációval
Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.
Matchbox lett az elektromos Mercedesből
A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81%-ban ISCC-minősítésű műanyag felhasználásával készül*. A Matchbox exkluzív, 1:64 méretarányú, öntött replikája élethű részletekkel idézi meg az ikonikus G-osztályt és egyedi, texturált papír csomagolással rendelkezik.