World Telecom: Sem az idő, sem a hely
A korábbi gyakorlattal szakítva, miszerint az ITU Genfet részesítette előnyben, és csak a köztes években lebonyolított kontinens rendezvények, - Ázsia Telecom, Afrika Telecom, America Telecom és egy alkalommal, (éppen Budapesten) Europe Telecom - , kerültek más városokban megrendezésre, most Hong Kong lesz a World Telecom házigazdája.
A ciklus is rövidül, 2007 helyett 2006 a tervezett időpont; egészen a tavaly októberi kilencedik World Telecomig mindig négyévenként rendezték meg ezt a távközlési világtalálkozót, még a legnagyobb technológiai felértékelődés időszakában is.
Az ITU vezetősége öt pályázó anyagát vizsgálta meg, a jelöltek között volt Genf és Hong Kong mellett Milánó, Isztambul, és Algír is. A másik legesélyesebb pályázó nem meglepő módon tehát Genf volt, és bár a korábbi rendezvényeken nem merült fel semmilyen probléma, sőt a város továbbfejlesztette szolgáltatásait, mégis Hong Kong-al kezdték meg a végső tárgyalásokat. Ennek fő oka a változtatás igénye mellett a hatalmas ázsiai, és kiemelten a kínai piac jelentősége, a költségcsökkentés, és a kínai vállalatok által előre lekötött kiállítóhelyek mennyisége.
Kapcsolódó cikkek
- Műholdhálózattal a katasztrófák ellen
- 2010-re a világ telefonforgalmát a feljövő piacok uralják
- Teljes Microsoft-jelenlét az ITU 2006-on
- Románia is jelölteti magát az ITU Tanácsba
- A Nobel-békedíjas Dr. Yunnus nyitja idén az ITU Telecom World konferenciát
- Európai ITU fórum Bulgáriában
- Megnyílt a 7. Bosch távközlési és biztonságtechnikai szakmai nap
- Távközlés: fókuszban a tartalom és a fogyasztói magatartás
- Terítéken az európai hírközlés-szabályozás
- BBJ-konferencia a magyar távközlési piac újdonságairól
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.