Az Apple Németországot szemelte ki
A lap értesülései szerint hivatalosan is bejegyezték Münchenben az Apple Retail Germany GmbH-t, és ez arra enged következtetni, hogy Steve Jobs Németországot szemelte ki legújabb Apple Store-jának helyéül, melynek célja a "számítógépekkel illetve más elektronikai készülékekkel való kereskedés".
Eddig még tisztázatlan, hogy a vállalat üzlete Münchenben vagy valamely más nagyvárosban lesz-e. Az Apple Deutschland szóvivői nem kommentálták az eseményeket, azonban szakértők úgy vélik, hogy akár Berlinbe, Kölnbe, Frankfurtba vagy Hamburgba is helyezheti németországi centrumát a számítógépgyártó konszern, azonban az is elképzelhető, hogy több városban is létesítenek majd Apple Store-okat.
Kapcsolódó cikkek
- Környezetvédelem - Az Apple bezöldül
- Kizöldül az Apple
- Az Apple-t választotta a Sun Microsystems
- Az Apple ismét részt vesz a CeBIT-ten
- A YouTube és a Wikipedia is bekerült 2006 legnevesebb márkái közé
- Egymilliárd dollár rekord profit az Apple-nél
- Vártnál jobb lett az Apple negyedéves eredménye
- Az Apple feladta a harcot a kiszivárogtatók ellen
- Apple - 70 százalékkal nőt a számítógép-eladás
- Megháromszorozódott az Apple otthoni felhasználóinak száma
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.