A Nokia megveszi a Loudeye digitális zeneforgalmazót

Milkovits Gábor, 2006. augusztus 8. 21:39
A Nokia 60 millió dollárért megvásárolja az amerikai székhelyű Loudeye céget, amely digitális zenei tartalmak értékesítésével foglalkozik.
A finn mobilóriás a kétszeresét fizeti annak, amennyi a vállalat papírjainak a hétfői tőzsdei záróárfolyam alapján számított összértéke. A Nokia szóvivője, Kari Tuutti megfelelőnek nevezte a vételárat, és egyben fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Loudeye kiterjedt tapasztalatokkal és szakértelemmel rendelkezik a zeneiparban. Elemzők szerint a mobiltelefonos cégek számára idén a zenelejátszási funkció az a plusz, amivel a legjobban el tudják adni drágább készülékeiket, így a mostani felvásárlás hátterében is nyilvánvalóan ez áll. A Nokia csak az idei második negyedévben 15 millió zenelejátszós mobiltelefont értékesített, a teljes éves előirányzat pedig 80 millió darab, amivel a világ legnagyobb hordozható zenelejátszókat gyártó vállalatává léphet elő a piacvezető mobilóriás. Az Apple iPod/iTunes párosítás igen jó és kézenfekvő példa arra, hogyan segítheti egymást kölcsönösen a megfelelő készülék és az online zeneáruház. A Loudeye a világ több mint 20 országában összesen 60 digitális zeneletöltő szolgáltatást működtet, amelyek egy 1,6 millió zeneszámot tartalmazó adatbázisból kínálnak dalokat.

Az új vezérigazgató, a hivatalosan júniustól e minőségében működő Olli-Pekka Kallasvuo már korábban kifejezte azt a szándékát, hogy felvásárlásokkal erősíti a vállalat multimédiás üzletágát. A Loudeye megvétele révén a Nokia teljes zenelejátszó termékcsomagot tud majd kínálni, a készülékektől a szoftveren át a letöltésekig.
Kulcsszavak: zene +céginfo Nokia

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36