Vezeték nélkül - mégis kapcsolatban
Felnőttkorban a Bluetooth
A cél röviden: legyen vége a vezetékdzsungelnek, és helyette nagy sebességű adatátvitelt biztosító rádióhullámokon terjedjenek a jelek. Így aztán összekapcsolható telefon és számítógép, nyomtató és minden, amit eddig vezetékek kötöttek össze. Az ipar nagyjait tömörítő csoport a drótnélküli világ létrejöttét kívánja előmozdítani.
Öt alapító, négy új partner
December 1-jén valószínűleg a vezeték nélküli technológia jövőjét nagyban meghatározó bejelentést tett a Bluetooth Csoport (Bluetooth Special Interest Group) öt alapítója, az Ericsson, az IBM, az Intel, a Nokia és a Toshiba. A nyilatkozat szerint a 3Com, a Lucent, a Microsoft és a Motorola is csatlakozik a társasághoz, és együtt megalakítják a Bluetooth-érdekcsoport támogatói körét, a Promoter Groupot. Az alapszabályban foglaltak szerint a támogatói kör feladata a Bluetooth-specifikációt népszerűsítő fórum létrehozásával, valamint a kölcsönös felhasználhatósági tesztek biztosításával a Bluetooth-érdekcsoport munkájának irányítása lesz. Az alapítók vezeték nélküli technológiája példátlan népszerűségre tett szert, amit az is bizonyít, hogy az indulás óta több mint 1200 cég jelentette be, hogy elfogadja, és termékeiben megvalósítja a technológiát. A csoport kiszélesítése a Bluetooth-specifikáció kiterjedt hatóköre, valamint az új alkalmazások megjelenése miatt vált szükségessé.
A Bluetooth technológia várhatóan átrajzolja a személyi kommunikációs piacot azzal, hogy új képességekkel ruházza fel a mobileszközöket, amelyek így jobban tudnak együttműködni egymással. A Cahners InStat Group piackutató cég szerint 2005-re 670 millió Bluetooth-eszköz lesz a világon. A Bluetooth technológia a vezetékek, illetve kábelek kiküszöbölésével egyszerűbbé teszi a mobil-számítástechnikai, -kommunikációs és egyéb eszközök egymással való kommunikációját és az internethez való csatlakozását. A "drótmentes" megoldás a mobilszámítógépek, mobiltelefonok és kézieszközök felhasználóinak életét is egyszerűbbé teszi, hiszen az adatátvitel vezeték nélkül valósítható meg.
A Bluetooth technológia a PC-k, mobiltelefonok és egyéb hordozható eszközök kisméretű, olcsó, vezeték nélküli kommunikációjának és összekapcsolásának specifikációja. A Bluetooth speciális érdekcsoportját az a közös cél vezérli, hogy forradalmasítsa a személyes használatú és az üzleti életben használt mobileszközök összekapcsolhatóságát. Az 1998 májusában létrejött csoport minden más vezeték nélküli technológiánál gyorsabban érte el az 1200-as taglétszámot. A ma már kilenc világcéget tömörítő társaság tagjai szakértelmük egyesítésével igyekeznek biztosítani, hogy a Bluetooth-elven működő termékek piacra kerülése után is folytatódjon a program.
A technológiát támogatók köre
A támogatói kört alkotó kilenc cég egyesíti szakértelmét a program további előmozdítása érdekében. A támogatói kör tagjainál felgyülemlett óriási tapasztalat rengeteg potenciális lehetőséget kínál a drótnélküli kapcsolatra. A rádiótechnológia, a számítástechnika, a szoftverfejlesztés és a számítástechnika területén a tagoknak közös tapasztalataik is vannak, ami javítja a kilátásokat, a távlati célokat ezeken a területeken.
A Bluetooth-érdekcsoport kitűnő példája annak, amikor egy szervezet többet ér egyben, mint a szervezetet alkotó elemek értékeinek összege. Miközben a támogatói kör egyes cégei egyedi, a többiekét kiegészítő szakértelemmel rendelkeznek a Bluetooth technológia fejlesztése és előmozdítása terén, a specifikáció és végül a termék megoldása összehangolt csapatmunka eredménye lesz.
Bluetooth-fejlesztői konferencia
A vezeték nélküli világ megteremtését célzó cégek december 7. és 9. között több mint 2000 látogató részvételével Bluetooth-fejlesztői konferenciát rendeztek Los Angelesben, a Westin Bonaventure szállodában. A szervezők szerint 2002-re a vezeték nélküli technológiát biztosító kiegészítő eszközöket több mint 100 millió mobiltelefonba és több millió egyéb kommunikációs készülékbe építik majd be, ilyenek lesznek például a hordozható számítógépek és a mikrofon-fejhallgató együttesek.
A konferencia ismeretterjesztési céllal a Bluetooth technológia közvetlen alkalmazásait kívánta bemutatni az informatikához csatlakozó piacokon, így például az autóipar, a szórakoztatóelektronika és az üzletvitel területén. A szimpózium a legkülönfélébb piaci szegmensekből látta vendégül a szoftverfejlesztőket, a hálózatok szállítóit, a mobiltelefonok, hordozható számítógépek, palmtopok, szórakoztatóelektronikai készülékek és mérőeszközök gyártóit, valamint más technológiai cégeket, amelyek közös célja, hogy megteremtsék a vezeték nélküli világot.
Kapcsolódó cikkek
- Kihasználatlan csodafegyver a zsebünkben?
- Internet Hungary mottója: Digitális ér(t)etlenség?
- Konferencia a fejlett IT-infrastruktúrákról
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- A Káoszból kivezető út - a reklám- és médiapiac jövője
- Tőzsde helyett akvizíció - Internet Hungary 2006
- Magyarországon lesz az OECD informatikai bizottságának ülése
- Nagy volt érdeklődés az IVSZ 13-ik Menedzser Találkozója iránt
- Tárgyalás az internet jövőjéről Genfben
- "Költséghatékony minőségirányítás" konferencia
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.