Hangszerelés változásszimfóniára - konferencia döntéshozóknak
Az információ-technológia legfőbb kihívásának a távmunka informatikai hátterének biztosítását, az internetszolgáltatókat érintő kulturális járulékról szóló tervezetet, valamint az energiatakarékos szervereket és PC-ket tartják hazánk informatikai vezetői – derült ki a „Hangszerelés változásszimfóniára” címmel rendezett konferencián. A Computerworld és a Figyelő informatikai vezetők és döntéshozók számára szervezett eseményén többek között arról is szó esett, hogy növekednek a CIO-kra háruló stratégiai, döntéshozói és költségvetési feladatok, ezért a jövőben egyre több multifunkciós, többirányú szaktudással rendelkező informatikai vezetőre van szükség.
A kétnapos rendezvényen – melyet a Siófoki Hotel Azúrban tartottak – a szakma szinte teljes létszámban képviseltette magát, de a több mint 250 résztvevő között a vállalati informatikai vezetők mellett az IT infrastruktúra, az államigazgatás és a tanácsadás területéről is sokan érkeztek.
Már a megnyitóbeszédek egyikében örömhírt hozott az informatikai szakmának Kajzinger Ervin, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakmai főtanácsosa. Mint elmondta, jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz a minisztériumban az IT szakma és a kormányzat képviselői, hogy egyeztessenek az internetszolgáltatókat hátrányosan érintő kulturális járulék kiterjesztéséről. Kajzinger Ervin határozottan kiállt az informatikus társadalom mellett. Mint fogalmazott, a GKM-nek nem elsődleges célja, hogy járulékokat szedjen be az IT szektorból, hanem, hogy megteremtse és segítse annak versenyképességét.
Takács Tibor, a Vezető Informatikusok Szövetségének (VISZ) elnöke kitért a pénteken várható közlekedési sztrájkra is. „Az informatikai vezetők számára is tanulsággal szolgálnak ezek a napok. Mivel sok dolgozó nem tud időben beérni munkahelyére, ismét felértékelődik a távoli elérés szerepe, a távmunka fontossága,” – emelte ki. Ugyanakkor az informatikai vezetőknek egyben kihívást jelent, hogy napok, vagy akár órák alatt is reagáljanak az efféle gyorsan változó helyzetekre, tette hozzá Takács Tibor.
A konferencia fókuszában az informatikai vezető (chief executive officer – CIO) szerepének átalakulása, az őt érő kihívások állnak. „A változás globálisan is megfigyelhető, egyre inkább stratégiai, döntéshozói, költségvetési feladatok hárulnak a CIO-kra, és megszűnnek csupán az infrastruktúra felelőseinek lenni” – mondta Ray Schmidt, a nemzetközi CIO Executive Council vendégelőadója, majd a konferencián kerekasztal-beszélgetések során az is elhangzott, hogy ehhez Magyarországon is egyre inkább multifunkciós, többirányú szaktudással rendelkező informatikai vezetőkre van szükség.
A Hewlett-Packard Magyarország vezérigazgató-helyettese, Czinege László elsősorban a környezetvédelem fontosságát emelte ki. Mint mondta, a Zöld IT gondolatának ki kell lépnie a marketing szlogenek mögül. Kevesebbet fogyasztó szervertermekre, PC-kre és notebookokra van szükség.
Drajkó László, a Microsoft első számú vezetője a gazdag felhasználói élmény fontossága mellett az összekapcsolhatóságot, a rengeteg energia megtakarítást jelentő szerver virtualizációt valamint a szoftverek és szolgáltatások nyíltabbá válását hangsúlyozta.
Kapcsolódó cikkek
- Spórolhat a Szoftverbörzén
- Feltörekvőben a vidéki IT vállalkozások?
- IDC évnyitó: Mélyvíz után nagy levegő
- Üzlet és IT közötti kedvezőbb kapcsolat lehetősége
- Jövőre már növekedhet az informatikai piac
- Országos Elektronikai Klaszter alakult
- Gesztusvezérelt szoftver, avagy Magyarország, mint innovációs nagyhatalom
- Magyar-dél-koreai IT együttműködési fórum
- 10 éves az Internet Hungary!
- 15 milliárdot pumpál az LCD-iparba Kína
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.