Olcsóbb lesz és új processzort kap a PS3
David Reeves, a Sony európai divíziójának első embere a Guardian című lapnak azt nyilatkozta, hogy még idén nyáron lecserélik a PS3-ba épített Cell-processzort egy modernebbre, ami ugyanakkor kisebb előállítási költségeket fog eredményezni, így a végfelhasználók is alacsonyabb áron tudják majd beszerezni a játékgépet. Jelenleg a 65 nanométeres eljárással készített, brutális erejű Cell CPU képezi a konzol lelkét, ezt azonban az év második felétől leváltja az új, 45 nm-es központi mag.
A japán elektronikai konszern a 2008-as karácsonyi szezon után kezdte el mérlegelni komolyan az árcsökkentést, ugyanis az ünnepi időszakban sokkal kevesebb PlayStation 3-ast értékesítettek a kereskedők, mint egy évvel korábban. Árban a Nintendo Wii és a Microsoft-konzol még mindig jóval alatta vannak a PS3-nak, tehát ha a Sony fenn akar maradni a piacon, akkor feltétlenül csökkentenie kell a játékgép árát.
Kapcsolódó cikkek
- A Sony száműzi a Linuxot a PS3-ról
- PlayStationnal oktat a brit haditengerészet
- 250 GB-os PS3 Slim
- Mozgásérzékelős vezérlő PS3-hoz
- PS3 játékpremier mozivásznon
- PlayStation 3 mobil októberben
- Olcsóbb, karcsúbb PS3 két hét múlva?
- 100 dollárral olcsóbb PS3 augusztusban?
- A szexnél is jobb a PS3
- Még mindig nem nyereséges a PS3
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.