A 100 éves Sixt múlt század közepi flottával a „Mille Miglia” versenyen
100 évvel az alapítását követően a Sixt, Európa egyik legfontosabb autókölcsönzője, újra exkluzív kölcsönző partnere lesz a világszinten ismert olasz vintage autórally versenyének, a „Mille Miglia”-nak. A “Mille Miglia” a hagyomány szerint egy ókori útvonalat követ, amely több mint 1,600 kilométert tesz ki, Brescia-tól Rómáig és vissza, a versenyt ebben az évben május 16. és 20. között tartják.
A Sixt idén utoljára még részt vesz a versenyben is vintage autó-flottájával, amely 1950-es autókból áll: két Mercedes 300 felfelé nyíló/sirályszárny ajtókkal, egy Jaguar XK 120, egy Porsche Speedster, egy VW Standard és egy Ferrari 250 GT Coupé. Erich és Regine Sixt fogja vezetni a Mercedes autókat, utóbbi így nyilatkozott az eseményről: "Nagy örömmel veszünk részt újra ezen a lenyűgöző rally versenyen, ráadásul az évfordulónk évében. A “Mille Miglia” fontos részévé vált a nyarainknak. Ebben az évben nagyon különleges módon fogjuk terjeszteni a Sixt szellemiségét.”
„A mostani már az ötödik alkalom lesz, hogy a Sixt támogatja a versenyt széleskörű szolgáltatási körével.” – tette hozzá a hírhez Dévai Gábor, a Sixt-et Magyarországon képviselő Wallis Autókölcsönző Kft. ügyvezetője. „A versenyzők, az utasok és a média képviselői biztonságos és kényelmes utaztatásban részesülnek az útvonal és a szálláshelyek között a Sixt korszerű flottájának köszönhetően. A cég szolgálati autói a versenyzőket el is kísérik a verseny útvonalán. Mindeközben a Sixt hostessei szeretettel várják a verseny elismert rajongóit a Sixt vendégsátraiban Brescia és Róma városában.”
A fenállásának 100. Évfordulóját ünneplő Sixt néhány meglepetéssel is készül a résztvevők és a nézők számára is.
Kapcsolódó cikkek
- Vodafone: már SMS-ben is köthető autóra assistance szolgáltatás
- Az autókban is átveszi az uralmat az okostelefon - Technológiai fordulat az utakon (1. rész)
- Hangfelismerő technológia az iGO primo-ban
- Sixt: a 2-es terminálon folytatódik az élet
- Gyorsabban szállhatunk át a repülőgépből a bérautóba
- A Sixt erős ausztrál partnerrel állt össze
- Van keresnivalójuk az autóiparban a magyar IT cégeknek
- Kenyai indulás: A Sixt Afrikában is erősít
- E-útdíj elektronikus kapu vagy GPS megoldással
- Ingyenes, valós idejű forgalmi adatokkal egészült ki az iGO primo app
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.