Nvidia: gyenge negyedéves eredmények és optimizmus
Az Nvidia által nyilvánosságra hozott, korántsem kedvező negyedéves eredmények a szakértőket nem érték váratlanul, sőt elmondható, hogy a gyártó eredményei némileg még meg is haladták egyes Wall Street-i elemzők korábbi várakozásait. Jen-Hsun Huang, az Nvidia elnök-vezérigazgatója elismerte, hogy cégének az elmúlt negyedévnél már volt sokkal jobb negyedéve is, azonban optimistán azt nyilatkozta, hogy a következő két negyedévben várhatóan jelentős mértékben javulnak majd az Xbox konzolok eladási mutatói, ezzel párhuzamosan pedig az Nvidia bevételi és nyereségi adatai.
Az áprilisban véget ért üzleti negyedévben az Nvidia 19,4 millió dolláros, részvényenként 12 centes nettó nyereségre tett szert, 405 millió dolláros árbevétel mellett. Összehasonlításképp az Nvidia az elmúlt esztendő hasonló időszakában 582,9 millió dolláros árbevétel mellett még több mint 83 millió dolláros nettó nyereséget regisztrált, ami részvényenként 55 centes nyereséget jelentett. A most zárult üzleti negyedévet megelőző negyedévben a vállalat 469 millió dolláros árbevételt, valamint 50,9 millió dolláros, részvényenkénti 30 centes nyereséget jegyezhetett fel.
A cég elnök-vezérigazgatója egyébként elismerte, hogy az NV30 fejlesztési kódnevű, GeForce FX grafikus megoldások korántsem nevezhetők sikertermékeknek, viszont az utód, a sokak által várva várt NV35 várhatóan sokkal nagyobb karriert fut majd be, mint az NV30. Az Nvidia a jövő hét elején jelenti be első NV35 alapú grafikuskártyáit, melyek a GeForce FX 5900 sorozatba fognak tartozni.
Kapcsolódó cikkek
- Távozik az AMD-től a volt ATI-vezér
- A HP alelnöke a legjobb átszervezési vezető
- Ericsson-Samsung távközlési keresztlicenc-megállapodás
- E-mail biztonsági céget vesz a Google
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén
- Terjeszkedik a Nikon
- Több mint százezerrel bővült az RCS&RDS előfizetőinek száma
- Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre
- Újabb művészi kapcsolószekrények Budapest utcáin
- A Verbatim felvásárolja a SmartDisket
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.