A Bosch nyerte a Mátrai Erőmű távközlési tenderét

forrás Prim Online, 2006. augusztus 17. 10:32
A Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletága nyerte azt a meghívásos pályázatot, amelyet a Mátrai Erőmű Zrt. írt ki távközlési és hálózati rendszerének korszerűsítésére. A százmilliós nagyságrendű beruházás munkálatai már elkezdődtek, és a tervek szerint novemberben adják át az új alközpontokat és a mintegy kétezer portot.
Több meghívott közül esett a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletágára a Mátrai Erőmű Zrt. választása azon a pályázaton, amelyet a két telephelyen működő cég a távközlési és a hálózati rendszerének a korszerűsítésére írt ki. A százmillió forintos nagyságrendű beruházástól a megrendelő elsősorban azt várja, hogy az új hálózatok révén jelentősen csökkennek az üzemeltetési költségek, továbbá a megjelenő új IP technológiának köszönhetően megváltozhat a kihelyezett szervezetekkel való kommunikáció. Az erőmű által adott megbízás nemcsak a régi EP-rendszer cseréjét foglalja magában, hanem az elavult kábelhálózat egy részének a korszerűsítését is.

A beruházás során a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletágának szakemberei Bosch Integral 55 telefon alközpontot telepítenek, amely az erőmű területén mintegy 1400, a bányaigazgatóság területén pedig nagyjából 500 portot szolgál majd ki. A Mátrai Erőmű Zrt. az erőműben zajló munkafolyamatok vezénylésére és nyomon követésére rendelte meg a korszerű Integral 55 diszpécser-rendszert is, amelyhez összesen 15 darab korszerű diszpécser készüléket szállít a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletága.

– Több hasonló diszpécser-rendszerünk működik már az országban, például az ELMÜ Rt-nél is – számolt be a referenciákról Földházi Csaba, a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletágának vezetője. – Hasonló nagy kapacitású telefonközpontot pedig például a Pécsi Erőműben telepítettünk korábban.

Az üzletágvezető szerint a pályázók közül azért esett a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletágának ajánlatára a Mátrai Erőmű Zrt. választása, mert olyan egységes rendszert, integrált diszpécser megoldást tudtak kínálni, amelynek magas megbízhatóságát és időtállóságát referenciák is igazolják. Mindezek mellett pedig az ár-érték arány is a Bosch ajánlata mellett szólhatott.

– Magyarországon először a Mátrai Erőműnél telepítjük a Linux alapú vezérlési rendszernek a legújabb verzióját, ami amellett, hogy technikai újdonságnak számít, nagyban növeli a rendszer megbízhatóságát és az adatbiztonságot – jelezte a legújabb megbízás újdonságát Földházi Csaba, a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletágának vezetője.
Kulcsszavak: Bosch

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36