Sebészek informatikai konferenciája Budapesten
A budapesti Műegyetemen nyolc ország kutatói és diákjai vesznek részt a ma kezdődő Computer-Integrated Surgery workshop elnevezésű ötnapos rendezvényen, amely a sebészrobotikáról, a műtéti technológiákról és az orvosi informatikáról szól. A szakma legnevesebb képviselői adnak elő: professzorok az Egyesült Államokból, Kanadából és Európa több országából.
A 2011. június 18. és 22. közötti időszakban bemutatják a legkorszerűbb robottechnológiákat, az áttörést jelentő műszaki és sebészeti megoldásokat, amelyek egy részét a résztvevők ki is próbálhatják az Evosoft Hungary kórházszimulációs gyakorlatán, valamint a Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet tréningjén. A rendezvényt a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete szervezi közösen a Műegyetemmel a Siemens Healthcare Magyarország főtámogatásával.
A rendezvény szakmai vezetője Haidegger Tamás, aki szerint az ilyen multidiszciplináris gyakorlatokon keresztül lehet kialakítani azt a közösséget, amely itthon is ismeri, befogadja, sőt, aktívan műveli ezt a különleges szakterületet. Az orvosok és a mérnökök hatékony párbeszéde kiemelkedő fontosságú a jövő orvosi technikáinak kifejlesztése érdekében.
További információ: www.eestec.hu/cis.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy adatbázisok - innovatív lekérdezések
- Magyarországon is komolyan számolnak a közösségi médiával
- Konferencia a boldog munkavállalók és az üzleti siker összefüggéseiről
- Magyarországon tarthatják a Digitális Föld-konferenciát
- Budapesten az EuroNanoForum konferencia, indul a Nanocsodák kiállítás
- Hogyan hat az egyre terebélyesedő online világ a gyerekekre és a mindennapok valóságára?
- Go Digital…? konferencia
- Informatikával is zöldülnének a kereskedők
- A jövő internetjéről Budapesten tanácskoznak a szakértők
- Konferencia szakembereknek a HTML5-technológiáról
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.